Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Darvas Róbert
2020. szeptember 8.

A kártyák mesélnek: A Lila Pingvin és Élettörténetem – Elmondja a Treff Dáma

Biztosan üldögéltetek már ti is a Lila Pingvinben. Talán nem éppen ezen a néven ismeritek ezt a furcsa kávéházat, hiszen majdnem annyi neve van, ahány vendége. Vendége pedig? Ezernyi! Persze, sok közöttük a széllel bélelt komolytalan bohém, mint magam is vagyok, de mi jól érezzük magunkat ebben az iparengedély nélkül működő lokálban.

Kuttner György, Kovács Gergely
2020. szeptember 1.

Előszó Darvas Róbert kéziratához

A karantén 35. napján, április 15-én délelőtt, fél 11-kor érkezett meg Budapestre Darvas Róbert magyar nyelvű kézirata, amely 1947-ben a világhírű bridzskönyv, a Right Through the Pack alapját képezte. Különös, hogy bár a versenybridzs Magyarországon az elmúlt kilencven évben ritkán szünetelt, a kézirat elküldésekor és a visszaérkezéskor egyaránt kényszerpihenőn volt.

Kovács Gergely
2020. augusztus 25.

„A LoveBridge el fog terjedni” – interjú Harsányi József EBL-alelnökkel

Az 50. Bányász Kupán, Tatabányán beszélgettünk a Németországban élő Harsányi Józseffel, az Európai Bridzsliga (EBL) első alelnökével. Az interjú fő témája a bridzs a koronavírus-járvány idején, de szóba került a LoveBridge és az is, mit lehet tenni azért, hogy csalók megkapják megérdemelt büntetésüket.

Hodosi Péter
2020. augusztus 24.

Az utánpótlás fejlesztése 2. – a KOLIBRI-projekt

Májusban tett ígéretünknek megfelelően rendszeresítjük a beszámolókat az utánpótlásképzés terén indított programokról, eredményekről és kudarcokról is. A három hónapos publikációs hallgatásunk legörömtelibb oka az volt, hogy szóhoz sem jutottunk a nyáron a gyerekzsivajban.

Talyigás Péter
2020. augusztus 21.

Döntés a folytatásról és annak előzményei

Augusztus 17-én az Elnökség ülésezett, és a következő döntéseket hozta a budapesti bajnoksággal kapcsolatban:
– A budapesti bajnokságsorozatot határozatlan ideig felfüggesztettük. Az Elnökség a jövőben minden ülésén napirendre tűzi a folytatás kérdését.
– A 2020-as Magyar Kupa befejezésének módjáról a folytatással egyidőben hozunk döntést.
– A VRB az Elnökség kijelölt tagjaival együttműködve kidolgozza offline és online bridzsversenyzés lehetőségét is.
A döntést megelőző kérdőívet 193 játékostársunk töltötte ki. Ez a szám jelentősen meghaladta várakozásainkat, nagyon köszönjük az aktív együttműködést.
András Imre
2020. augusztus 6.

Majorgémek és -szlemek III.

A major színtalálkozás megtalálása után a szlem felé vezető lépéseket taglaló háromrészes cikksorozatunk utolsó fejezete következik. A major indulás utáni major összeemelések után az összefoglalás zárja a sorozatot.
Sebes Gábor
2020. augusztus 4.

Kutyameleg van, pár üdítő parti

Szóval délután, kutya álmosan alszik a légkondiban a szekrény alatt, felriad, hé, haver, bridzs. Ölembe ül, altF34, nyomja, mondom, nézd, ismerős nevek, profik, Gulyás, Kemény és társai, ellenük valami Versace, Tokay, Sementa, Madala, jó az utolsó név ismerős, csodagyerekként tartották nyilván, de ki tudja, ezekből lett-e csodafelnőtt, mindenesetre elkezdtem nézni, hátha lesz valami érdekes.

András Imre
2020. július 31.

Majorgémek és -szlemek II.

Sorozatunk második részében a 2-s magasságon kiderülő gémforszos nemes találkozással foglalkozom. Kétféle változatuk van. Az egyikben a válaszoló 2-es magasságon új színt mond, majd 2 majorral fixál. A másikban a válaszoló 2 szan Jacobyval azonnal fixálja az adut. Ezek a korai fixálások. Ne terheljük a memóriánkat, jussunk el a 3 majorig azonos módon, mindent kiderítve! Vagy az erős induló azonnal kérdezzen!
Kelen Károly
2020. július 20.

A Dumbovich-szabály

A koronavírus talán a bridzsezőknek árt a legkevésbé. A kártyás-együttlétes bridzs föl van függesztve, de az interneten nagy az élet. A két szövetségi csapatbajnokság után megkezdődtek a párosversenyek a Bridge Base Online-on (BBO). Szívesen írnék róluk, de a kibicelés meg van tiltva, keresgélni meg nehézkes nekem.

Nagyiván Gábor
2020. július 16.

Játék járvány idején – Guinness-rekorddal nyitott újra a Budai Bridzs Klub

Bő 20 éve nem jártam igazi bridzsklubban. Főleg azért, nehogy megfertőződjem. No nem a vírustól, hanem a versenybridzstől. Ezért némi izgalommal léptem be a Hegyalja úti Budai Bridzs Klub előterébe, hogy tudósítsam a Bridzsélet olvasóit a vírushelyzetről. Azaz csak léptem volna, mert Csurgai Márta, a klub vezetője azonnali útmutatót adott, milyen sorrendben kell elvégeznem néhány kötelező feladatot. Lábtörlés, egy lépés előre, újabb lábtörlés, balra fordul, kezet fertőtlenít, visszafordul, belép, újabb lábtörlés. Miután a sorrendet kifogástalanul abszolváltam, Márta kicsit mentegetőzött a procedúra miatt, és ugyan nem mondta, de a szeméből láttam, hogy a tízes skálán kilenc egész nyolc tizedet adott a gyakorlatomra. Ezután újabb meglepetés ért, mert azonnal a kezembe nyomott egy pánttal és plexivel ellátott fejre tehető védőpajzsot, azzal a megjegyzéssel, hogy örökbe adja nekem. Megköszöntem, felpróbáltam, és mivel hegesztő még úgyse voltam, annyira megtetszett, hogy egész látogatásom alatt le se vettem a fejemről, mert kicsit sem zavart, ellentétben a villamoson hordott maszkommal, melyben necces a levegővétel. Ez a felszerelés egyébként nem kötelező viselet a klubban, ki-ki maga dönti el, hogy felteszi-e.